Annak megértéséhez, hogy honvédeink számára honnan és hogyan teremtették elő a menetfelszerelés egyes részeit nem feltétlenül szükséges, de érdemes megismerni azokat a mérföldköveket, amelyek egy-egy cikk életútját szegélyezik a megszülető ötlettől kezdve a rendszeresítésen át egészen addig a pontig, hogy a harcos magára öltheti azt. Ennek megismerése az eddigi, a Magyar Királyi Honvédség ruházati és felszerelési ellátásával kapcsolatosan kialakult hitrendszert (vö: “háborúban bármi lehetett”, “hiányos, elégtelen, rossz felszereléssel küldték őket a biztos halálba”, “a végén már nem számított, bármit átvettek és kiosztottak”) lerombolhatja azok számára, akik nyitottak arra, hogy a hosszú évtizedek alatt tudatosan, alattomos módon erkölcsi vagy anyagi haszonszerzés céljából kreált hazugságok helyett a tényekre támaszkodjanak.
Ebben a rövid írásban a rendszeresítéshez vezető utat tárgyaljuk, a minőségi és mennyiségi átvétel majd a csapatoknál történő kiosztás egy másik alkalommal kerül sorra.
Az olvasó és a szerző számára is egyszerűbb, ha nem általánosságban, sokkal inkább konkrét példán keresztül van lehetőség tárgyalni a témát. Ehhez lesz segítségünkre a 22 M hátizsák rendszeresítéséhez vezető történések sorozata, amelynek bemutatásával mélyülünk el a topikban - éppen csak a szükséges mértékben.
Bizonyára nem megdöbbentő újdonság az a megállapítás, hogy a harcoló állomány jó moráljának fenntartása kulcsfontosságú volt. Különösen igaz ez abban az esetben, ha a honvédek hátán helyet foglaló hordfelszerelésre, mint a személyi málha központi elemére gondolunk.
A 16 M hátizsák műszaki leírásához csatolt melléklet.
Az első világháború során megjelenő 16 M hátizsák fogadtatása meglehetősen vegyes volt. Amellett, hogy a korábbi hát- és tölténybőröndök után egy lényegesebben praktikusabbb felszerelési cikk került rendszeresítésre megvoltak a hátrányai is, amire a döntéshozók is felfigyeltek, ugyanis tapasztalatfeldolgozás, ezáltal a hibák feltárása központi kérdés volt a ruházati és személyi felszerelési cikkek fejlesztésekor.
A háborúban használatban volt hátizsák mint katonai felszerelési cikk nem bizonyult megfelelőnek. Súlya kizárólag a vállakon függöt, kellemetlen érzést váltott ki és a vele felszerelt katonát előrehajlott testtartásra késztette.[...] Az ilyen előrehajlott, helytelen testtartás a menetelés tartamával görnyedésig fokozódott és eltekintve attól, hogy az ilyen görnyedt csapatok kedvezőtlen benyomást keltettek, a hátizsák azaz a helytelen testtartás a tüdő szabad működését lényegesen korlátozták.[...] A háthoz tapadó hátizsáknak további hibái azok voltak, hogy a benne lévő kemény tárgyakat kellemetlenül érzékeltette, a hátat átizzasztotta és ezzel a meghüléssel előidézhető betegségek keletkezését elősegítette.
Az 1920-as évek elején a Magyar Királyság és ezáltal annak honvédsége sem volt éppen pénzügyi lehetőségei zenitjén, de a fentiek után arra jutott a honvédelmi igazgatás, hogy meg kell találni a lehető legjobb megoldást, ami egy új hátizsák rendszeresítése volt.
A hadianyagok rendszeresítésének eljárásrendjét a Magyar Királyi Honvédelmi Miniszter rendeletileg szabályozta.(1)
Ennek első lépése az volt, hogy megállapítsák a HM mely anyagi szakosztályának ügykörébe tartozik a honvédség felszerelésével kapcsolatos kérdések rendezése.
Az osztály megnevezése a szervezeti változások következtében számos alkalommal módosult. 1919-ben a 42. és 51., 1920-21-ben 28., 1921 és 1932 között 14., majd 1932-től 1938-ig 2. és végül 1938-tól a második világháború végéig 2/r. osztály néven látta el feladatait.
Ezen osztály volt az, amely kijelölte azon iránykövetelményeket, amelyeknek az új hátizsáknak meg kellett felelnie. Ezek közül talán a legfontosabb volt, hogy a vállról a terhelés egy részét a derékra helyezze át, ezzel is komfortosabbá téve a hátizsákot hosszú időn át történő viselés során.(2)
Egy új cikk bevezetésének tervezése esetén a döntéshozó alapvetően két úton indulhat el. Javaslatot tehet:
- elsősorban kül- vagy belföldön már készre fejlesztett hadianyag műszaki kivizsgálására, vagy
- ilyen hiányában elvileg hazai üzemmel karöltve végrehajtandó szerkesztésre, próbagyártásra és a szükséges kísérletekre.
Az új hátizsák alapjául ruszkini Lorx Viktor tábornok, vezérkari főnök ötlete alapján a norvég Ole F. Bergan által megálmodott hordeszköz szolgált.
A Bergan-féle hátizsák korai típusa. Forrás: https://snl.no/Ole_F._Bergan (Hozzáférés: 2023.11.10.)
Természetesen nem ennek szolgai másolását kell elképzelni, hiszen ez jogi, ezzel együtt pénzügyi problémákat is felvetett volna tekintve, hogy az egy él bejegyzett szabadalom volt.
A honvédelmi igazgatás tehát a fentebbi két lehetőséget ötvözve partnert keresett és talált is a Wolfner Gyula és Társa Rt. (továbbiakban: Wolfner) személyében arra a feladatra, hogy Bergan hátizsákját alapul véve egy, a honvédség számára minden szempontból megfelelő új cikket fejlesszenek ki.
A Wolfner a HM követelményei alapján két igencsak hasonló, ám mégis különböző verzióval állt el.
A Honvédelmi Miniszter rendszeresítési eljárásokra vonatkozó rendelete értelmében lehetőség szerint többféle javaslat közül kell kiválasztani azt, amelyik leginkább megfelel a kívánalmaknak. Miután a legmegfelelőbbnek gondolt verziót elfogadja a szakosztály, azt felterjeszti a Vezérkar Főnökének (továbbiakban VKF), ahol is a meghívottak előtt egy bemutatót kell tartani. Amennyiben a bemutatón a VKF támogató döntést hoz a javasolt cikkről, az csapatpróbára bocsáthatóvá válik. Amennyiben a csapatpróba sikerrel lezárul és a résztvevők véleménye alapján használatra alkalmas a kipróbált anyag, akkor a HM elkészíti, elkészítteti a végleges műszaki leírást, meghatározza az átvételi követelményeket és a beérkezett vélemények csatolásával a VKF részére rendszeresítésről szóló javaslatot terjeszt fel, ezáltal a cikk rendszeresíthetővé válik.
A csapatpróbában érintett 5. honvéd gyalogezred és 5. kerékpáros zászlóalj véleményes jelentéseiből kitűnik, hogy számos kérdésben nem értettek egyet, azonban a végkövetkeztetés egyhangú volt:
[...]az új rendszerű hátizsákok a régi rendszerű hordkészülékek nélküli hátizsákokkal szemben célszerűbbek s hadi céloknak megfelelnek.
A HM ezen döntés ellen nem emelt szót, egyidejűleg pénzügyi és anyaggazdálkodási okokból a Wolfner “A” jelű hátizsákjára tett rendszeresítési javaslatot. Ezzel a 22 M hátizsák bekerült a honvédség felszerelési cikkei közé. A gyártott mennyiség 40.000 darabra tehető a fennmaradt iratok alapján, ebből pedig látható, hogy az általánosan kialakult véleménnyel szemben ez eredendően nem a tisztiküldöncök felszerelése volt.
Forrás: Felszerelési és Málházási Utasítás a Gyalogság Számára (1936)
Hivatkozások
(1) HL HM 3941. doboz
(2) HL HM 1402. doboz