A magyar 2. hadsereg megítélése sok szempontból vegyes. Rendszeresen visszatérő veléményként olvashatjuk, hogy "mit kerestek ott?", "meghalni küldték oda őket!" vagy "még ruhájuk sem volt!".
Ezen megállapítások mellé azonban ritkán társulnak érvek, de ha mégis, azok nem fejtik ki az igazság minden részletét.

A következő sorok azt a célt hivatottak szolgálni, hogy a hadsereg személyi állományának téli ruházattal történő ellátását és annak problémáit - a műfaj keretei között - mutassa be és tisztázzon néhány olyan vitás kérdést, amelyek talán máshol még nem kerültek megválaszolásra.

Elöljáróban kívánom leszögezni, hogy ezen írásom a hadsereg téli ruházatának biztosítását szolgáló hátországi törekvéseket és történéseket veszi sorra, ezek bemutatásával járja körbe a témát. Tehát a műveleti területen történő elosztás, az ott tapasztalt szervezési hiányosságok, hibák, felelőtlen döntések és az azokból fakadó személyi veszteségek ezúttal nem kerülnek tárgyalásra.

A Magyar Király Honvédség téli ruházata az 1920-as évektől folytatólagosan követte az évszázados hagyományokat, amelyek az országra jellemző kontinentális éghajlathoz igazodtak és annak tökéletesen megfeleltek. Az ezen cikkeket érintő fejlesztések sem arra irányultak, hogy minél melegebben öltözhessenek katonáink, hanem a viselés során felmerülő kényelmi kérdések, az anyaghasználat és az apróbb módosítások voltak a fontosak.

Miután 1942 januárjában eldőlt, hogy a 2. hadsereg a németek követelésére felállításra, majd hadműveleti területre történő kiszállításra kerül a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium illetékes szakosztálya (a továbbiakban: HM) a Magyar Királyi Honvéd Központi Ruhatárral (a továbbiakban: KR) együttműködve lázas munkába kezdett. A cél nem volt más, hogy az elvonuló alakulatok állományát (a megszálló erőkkel együtt tervezetten 300.000 fő) teljes mértékben ellássák megfelelő minőségű és mennyiségű ruházattal.
Ez hatalmas kihívás volt, amellyel az illetékesek is tisztában voltak, hiszen az 1940. évi teljes mozgósítást sem heverte még ki a ruházati szolgálat. A kiindulási állapot az volt, hogy a csapatok készletein lévő ruházat értéke meglehetősen vegyes állapotot mutatott, amelyek cseréje és pótlása volt az elsődleges feladat egészen Keitel vezértábornagy budapesti látogatásáig. Ezután azonban nem maradt más választása a döntéshozóknak, mint minden nélkülözhető cikk azonnali begyűjtését elrendelni, beleértve a téli óvó ruházatot is, valamint sürgősen új beszerzéseket kellett kiírni.

Rendelkezésre áll az alábbi kimutatás(1), amely a KR-ban 1941 novemberének elején meglévő téli óvó cikkeket összesíti. Ez vehető egyfajta bázisnak, hiszen a későbbiek során ennek a mennyiségnek a jelentős része a 2. hadsereg szükségleteinek fedezésére került felhasználásra.

1942 tavaszán nem volt kérdéses, hogy a szóba jöhető hadiipari szállítók döntő többségénél meglévő gyártási kapacitást a 2. hadsereg ellátásának biztosítására kell felhasználni. Téli ruházat tekintetében az első lépés a szükségletek megállapítása és a meglévő készletek újbóli felmérése(2) volt, melynek eredményét az alábbi táblázat foglalja össze.

 Szembeötlő, hogy a tervezés ezen szakaszában nem számoltak az utánpótlással. Ennek oka nem ismert, azonban további iratokból kiderül, hogy a kezdeti mennyiség megrendelésén felül a későbbiekben további beszerzéseket is végeztek.

A 2. sz. táblázatban jól látható, hogy bizonyos cikkek mennyisége lényegesen elmarad a tervezett létszámtól. Ennek az oka az, hogy ezek nem képezték minden egyes katona felszerelésének részét. Éppen ezért - illetve a pamut alapú termékek viszonylagosan megfelelő ellátottsága okán - a folytatásban az ellátás szempontjából legfontosabb, egyben legnagyobb problémát okozó szőrmés cikkek tárgyalására szorítkozom.

A szőrmés mellények (megrendelt mennyiség: 230.000 db.) és sapkák (megrendelt mennyiség: 220.000 db.) készítese meglehetősen vontatottan haladt, aminek az oka az ország iparának már ekkor is súlyos helyzete volt.
A fenti mennyiség alapanyagigénye a mellények tekintetében 660.000 db. bárány és juhbőr, sapkák vonatkozásában 220.000 db nyúlbőr volt. Ezen mennyiségek  mindössze 10%-a állt rendelkezésre 1942 júniusában.
A gyártásban érdekelt cégek az állandó foglalkoztatottságuk érdekében a munkavégzés ütemét meglehetősen kényelmesre vették(3).
A bőrhiány égetően fontossá tette, hogy Törökországból szerezzenek alapanyagot, azonban ennek a behozatala hosszú ideig tartott. Annak érdekében, hogy a készáru teljes mennyiségének leszállítására tervezett szeptemberi határidőt tartani tudják a készítők, a HM elrendelte, hogy a rendelkezésre álló bőrökből azonnal kezdjék meg vagy fokozzák a gyártást. Ezzel az intézkedéssel azt akarták elérni, hogy amint a teljes alapanyag mennyiség rendelkezésre áll majd, akkor ne torlódjon fel a munka, emiatt további késedelmet ne szenvedjen a szállítás.
Azonban a döntéshozók ennyivel nem elégedtek meg, az illetékes hivatalok 25 ellenőre országjárásba kezdett és a szűcsöknél valamint a szőrmekereskedőknél fellelhető összes bőrt lefoglalták, ezzel pedig rövid időre részben sikerült megoldani a helyzetet.
A HM illetékesei még ekkor sem dőltek hátra. A mozgósításra nem kerülő alakulatoktól mintegy 80 vagonnyi (kb. 15 tonna) téli felszerelés beszolgáltatását követelték meg.(4) Az nem ismert, hogy pontosan milyen anyagok kerültek ismételten betárolásra, mert kimutatás jelen ismeret szerint nem maradt fenn erről.

1942 augusztusának elejére a gyártók a mellények 59%-át (135.724 db.), a sapkák 84,5%-át (186.024 db.) készítették el és szállították be  a KR raktáraiba(5). A török eredetű bőrök beérkezése és a korábbi csúszások miatt a munka feltorlódott, ezért a helyzet megoldására a gyártásban addig nem érintett cégek foglalkoztatásában látták a megoldást a döntéshozók.
Végső határidőként 1942. december 31. került kijelölésre, ami azt jelentette - a későbbi történések ismeretében - hogy az addig elkészült téli ruházatok már nem jutottak el a fronton harcoló katonákhoz.

Az esetek döntő többségében nem megállapítható, hogy a fentebbi táblázatban szereplő téli ruházati cikkekből mennyi is jutott el valójában a 2. hadsereg ruházati ellátását szolgáló 101. ruh. ellóhoz, azonban a szőrméssapkák esetén ez a szám ismert. Vélelmezhető, hogy a KR-ben a nagy beszerzések megindulása előtt meglévő mintegy 90-90 ezer darabos menyiség már a koraősz folyamán megérkezett, majd 1942. november 10-ig további 105.300 darabot biztosan kiszállítottak(6). Ez a tervezett mennyiségnek közel 66%-a. Azonban ez vélhetőleg nem jelenti, hogy december végéig nem érkezett további mennyiség.

Az utolsó ismert kiszállítás a 2. hadsereg számára a Wib.T.-119. számú vasúti szerelvénnyel történt, amelyet végül 1943. március 16-án irányítottak vissza Budapestre Gomelből. A rakománylistája ismert, 28.000 darab szőrméssapka és 6.700 darab szőrmés mellény érkezett volna ezúttal a 2. hadsereghez.

A fenti sorokból talán egyértelművé válik az, hogy a honvédelmi igazgatás minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy honvédeink számára biztosítsák a szükséges ruházatot. Ezt azonban az ország gazdasági helyzete nagyban megnehezítette, ellehetetlenítette. Meghalni küldték volna oda őket? Nem feltételezem. Azonban a politikai vezetés beszűkült mozgástere és az ebből fakadó mozgósítási kényszer okozta anyagigény nem állt arányban az anyagi lehetőségekkel, szükségletekkel. 

Források:

(1) HL HM 1941 5336. doboz
(2) HL HM 1942 4945. csomó
(3) HL HM 1942 5268. csomó
(4) HL HM 1942 5270. csomó
(5) HL HM 1942 5273. csomó
(6) HL HM 1942 5283. csomó

Fényképek forrása:

Fortepan / Fortepan/Album058